Csongrád megye
Az Alapítványt 2009-ben nagycsaládos egyesületek képviselői hozták létre azzal a szándékkal, hogy nagycsaládos és hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok részére szabadidős programokat, táborokat szervezzenek. 2012-ben, megállapodva az MTESZ-el, birtokba vették a szervezet Árboc u. 1-3 alatti, leromlott állapotú ingatlanát, amit azóta a fiatalokkal közösen, társadalmi munkában adományokból csinosítgatnak, alakítgatnak.
Az SZTE-BTK Szociológia Tanszékének korábbi és jelenlegi hallgatóiból álló egyesület célja a magyar társadalom vizsgálata.
Az Ifjúsági Drogcentrum Szegeden 25 éve lát el drogbetegeket.
Fő tevékenységei: ambuláns -, közösségi - és nappali ellátás, fenntartó kezelés, rehabilitáció.
Ezeket egészíti ki az utcai megkereső munka, korai elérés, party szerviz segítő szolgálat, kortárs segítő képzés, iskolai prevenció, külső rendezvényeken és a fesztiválokon történő kitelepülés.
A Motiváció Oktatási Egyesületet 2012-ben azzal a céllal hozták létre egyetemi oktatók, esélyegyenlőségi szakemberek, pedagógusok és pedagógusjelöltek, hogy a magyar oktatási rendszer, illetve az oktatás során alkalmazott pedagógiai tartalmak, módszerek vizsgálatával és fejlesztésével elősegítsék a magyar oktatás megújítását, az oktatási minőség általános emelését.
Európai példákat már láttunk sövénylabirintusra, de eddig Magyarországon nem volt ennyire komplex és minden igényt kielégítő tematikus kalandpark.
A Magyar Földtani Védegylet Egyesület a földtudományok és a kapcsolódó diszciplinák teljes spektrumát lefedve kutatási, oktatási, környezetvédelmi, természetvédelmi, ismeretterjesztési és kulturális tevékenységét tekinti elsődleges céljának, alaptevékenységének. Az Egyesület a nagy múltra és hagyományokra visszatekintő magyar geotudomány hírnevét kívánja öregbíteni azáltal, hogy óvja és védi a természet értékeit, illetve terjeszti a földtudomány eredményeit.
Az Agora Alapítványt 2007-ben társadalomkutatók hozták létre. Alapvető céljaik és feladataik között megtalálható a kortárs társadalomtudományi kutatások végzése, jó társadalmi gyakorlatok térképezése, kifejlesztése elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok integrációja, a demokráciafejlesztés és az ifjúságszociológia területén. Munkájuk során szorosan együttműködnek a Szegedi Tudományegyetemmel. Kutatási tevékenységük mellett egyre nagyobb szerepet kap a fiatalok segítése és aktivizálása.
Az Eötvös Kollégistákért Közhasznú Alapítvány alapvető célkitűzése olyan kollégisták támogatása, akik a tanulás, a tudományos kutatás, az ismeretterjesztés, a kultura, a sport, a nemzetközi kapcsolatok, és a közösségi élet területén kiváló eredményeket értek el.
A PQE fő célja, olyan közhasznú egyesületként működni, amely valódi segítséget nyújt mind a hátrányos helyzetűeknek, mind a fiataloknak az életük, testi, szellemi, lelki egészségük fejlődéséhez és felfelé íveléséhez.
Tevékenységi köréhez hozzátartozik: Munkaerőpiacon a fiatalok elhelyezkedését segítő önismereti-személyiségfejlesztő és közösségépítő képzések és oktatások szervezése.
Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetségének bírósági bejegyzésére hosszas jogi munkát követően 2002. augusztus 23-án került sor.
A szervezet az Eurorégióban működő ifjúsági szervezetek munkáját fogja össze és segíti. Legfőbb céljuknak tekintik, hogy az Eurorégió területén, nemzetiségtől és lakhelytől függetlenül a fiatalok hasonló körülmények között éljenek, hasonló esélyekkel rendelkezzenek.











