A bordányi Család és KarrierPont ünnepélyes megnyitója keretében betekintést nyerhet a Család és KarrierPont szolgáltatás rendszerébe, amely a kistérségben különböző innovatív módszerekkel támogatást nyújt az érdeklődők számára.

Ebben a félévben is várjuk volt hallgatóink jelentkezését, akik szívesen vállalnák jelenlegi hallgatók mentorálását. Az alumni mentorálás személyes kapcsolat egy tapasztalt szakember és hallgató között. A mentoraink megosztják tudásukat és tapasztalataikat a hasonló pályára készülő hallgatóval, hogy segítsék annak szakmai előmenetelét.

2019 tavaszán is várjuk mindazokat a szegedieket, Szeged környékén élőket, akik úgy gondolják, hogy tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni jó.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Design Kulturális Alapítvány tisztelettel meghívja önt „Örökítés - egy művészcsalád alkotó világa” című kiállítás megnyitására.

A Szeged-Petőfitelepi Református Egyházközség adventi zenés istentiszteletet tart a Szegedi Vox Nova kórus közreműködésével 2018. december 22.-én 9:00 órakor és 2018. december 23.-án, vasárnap 9:00 órakor.

A Csongrád megyei Család, Esélyteremtéső és Önkéntes Ház pályázatot ír ki az Év Megyei Önkéntese díjra. A programmal elismerni kívánják a 2018-ban önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését, fáradozását, megköszönjük munkájukat azzal a nem titkolt céllal, hogy az Önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen. Emellett az arra legérdemesebb elnyeri az Év Megyei Önkéntese díjat is.

Deliné Szabó Éva művésztanár tűzzománc kiállítása

December 13-án, csütörtök 18 órakor a SZAB Székházban (Szeged, Somogyi u. 7.) megnyitjuk a II. Képzőművészeti Adventi Vásárt.

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára 2018. december 12-én 18:00 órakor az Alsóvárosi Művelődési Házban (Kapca).

A kiállítás a 19. század utolsó harmadától világszerte kibontakozó, a közép-európai országokban is virágzó életreform-mozgalmat, illetve annak a korabeli művészetekre gyakorolt hatását mutatja be. Az elnevezés (Lebensreform, life-style reform) azoknak a „fin de siècle” időszakában virágkorukat élő modernizációkritikai mozgalmaknak a nemzetközi összefoglaló elnevezése, amelyek közös jellemzője a természethez való visszatérés, az öngyógyítás, valamint az elveszett kozmikus teljesség és a spiritualitás keresése. Ezek a mozgalmak (a kertváros-építő, földreform-, antialkoholista, továbbá vegetáriánus, természetgyógyászati, testkultúra-, illetve az ezekhez kapcsolódó különböző új vallásos, társadalomreformer és művészeti törekvések) ember és természet, ember és munka, ember és Isten kapcsolatát a „menekülés a városból” civilizációkritikai jelszavával összehangoló, sokszínű, gyakran egymással is vitázó együttesét alkotják. 

Hirdetés