Esemény
Nekünk nem mindegy, hogy mit gondolsz a világról, magadról, a kortársaidról, arról, ami bánt és amin változtatni szeretnél. Hiszünk abban, hogy változás csak úgy érhető el, és attól lesz jobb ez a hely, ahol élünk, ha teszünk érte. Fogalmazd meg, állj ki és mondd el, hogy neked mi nem mindegy!
A tehetséges művész fiatalokat támogató program egy kiállítás sorozat nyitóeseménye, melynek során a négy fiatal alkotó munkáit közelebbről is megismerhetik az érdeklődők. Az esemény folytatásaként, az egyes művészek egyéni munkáiból önálló kiállításokat rendezünk sorban, két hónapon keresztül.
A “Young Prudent Citizens” program keretein belül megvalósuló az Európai Unió Europe for Citizens alapjából támogatott rendezvényére, amire 2014. október 24-én 8:00 órától kerül sor a komáromi Városi Szabadidő Központ épületében.
A Csongrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Szegedi Ifjúsági Ház 2014. október 18.-án Szegeden rendezi meg az InDokk - Nemzetközi Esélyteremtési és Ifjúsági Civil Börzét.
A Diákcentrum Universitas Alapítvány, amely a szegedi egyetemisták mentális egészségének megőrzése iránt elkötelezett, ez évben ünnepli születésének 20. évfordulóját. A szervezet életében egy további jelentős mérföldkő, hogy 10 évvel ezelőtt SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ néven a 12 egyetemi kar központi szolgáltató egységévé vált.
Ugrálóvár, családi vetélkedők, Grimm-Busz színház, Mosolyra Hangolók koncert, tánctanítás, élő csocsó, zsonglőrök, Boldog Péter bűvész, lovaglás, szumó, kézműves foglalkozások, kajak-kenu a Tiszán, gyerek quad, sárkányhajó, lufihajtogatás, arcfestés és még sok-sok színes program várja a kilátogatókat.
Technoid Community present: Open Air Session
Gyere éld át a világunkat, vegyél részt egy igazi Vak randin, válogass az Élő Könyvtárból vagy csak egyszerűen barátkozz, bulizz és koccints velünk!
Mint tudjuk a zsonglőrködés világnapja idén június 14-re esik, emiatt a szegedi csapat elkezdett az elmúlt időszakban egy találkozót előkészíteni. Az élet viszont úgy hozta, hogy mivel Budapesten ebben az évben nem szervez senki az esemény kapcsán, ezért 2014-ben Szeged lesz a Zsonglőrködés Világnapjának magyarországi kiemelt helyszíne, azaz országos rendezvénnyé nőtte ki magát.
Egy nap a hagyományőrzésnek és a művészeteknek.
Gyere el, és kapcsolódj be a vásárok hangulatát idéző színes kavalkádba.