Oktatás
Szeged kulturális intézményei összefogásában elindításra kerül – Szeged Megyei Jogú Város támogatásával – egy település szintű projekt, amelynek célja a középiskolás fiatalok erőteljesebb bevonása a helyi kulturális életbe. A programban kiemelt jelentőségű a szegedi középiskolákból delegált Kulturális Nagykövetek szerepe, akik eljuttatják a korosztályuknak szóló programlehetőségeket iskolájuk többi tanulójához.
A nemzetköziesítés jegyében új, az egyetem oktatási potenciálját és kiemelt kutatási területeit bemutató imázsfilmeket készített a Szegedi Tudományegyetem. Az angol nyelvű, dinamikus kisvideókkal az intézmény az elsősorban az interneten tájékozódó külföldi diákok érdeklődését szeretné felkelteni az SZTE-n elérhető széleskörű képzések és kutatási lehetőségek iránt.
A Szegedi Tudományegyetem nyílt napját 2015. november 26-án tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 8:30-tól 15 :00 óráig. A nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint három helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben az SZTE képzési kínálatát.
Az érdeklődők minden héten szerdán tekinthetik meg a sokszínű előadásokat. Az aktuális szemeszter előadásait, az előadók bemutatkozását itt tekinthetik meg.
Mentorok jelentkezését várják az Alma Mater Alumni Mentorprogramjába.
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este.
Belekóstolnátok a nyáron egy újabb tudományterületbe, vagy csak kíváncsiak vagytok, milyen lehet a világ leghíresebb egyetemeinek professzoraitól tanulni? Az Eduline összegyűjötte legjobb, ingyenes online kurzusokat kínáló oldalak.
A törökországi IPEK University rektori delegációja látogatott a Szegedi Tudományegyetemre 2015. május 15-én. Az SZTE képviselőivel folytatott sikeres szakmai konzultációt követően 7 ERASMUS+ mobilitási bilaterális szerződést írtak alá a felek.
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete ingyenes PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSEKET indít.