Közösség
A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek (a 2011. évi CLXXV. törvény szerinti egyesület, alapítvány illetve szövetség), amelyek országos (legalább 7 megyére kiterjedő) és területi (amely működésének kiterjedése a helyi kiterjedést meghaladja, de nem éri el az országos szint követelményeit) működési hatókörrel rendelkeznek (az EPER-ben nem „helyi” működési szinttel regisztráltak).
A CIVIL CITROM DÍJ a harmadik szektor egyfajta önszerveződése és kifejezési módja, információs és civil értékítéleti felülete. Fricska, amellyel a civil szervezetek, vezetők, önkéntesek, szakemberek “jelölései” (javaslatai) alapján évente megítélt címet (minősítést) adunk az ezt “kiérdemlő” személyeknek, szervezeteknek, intézményeknek, a civil valóság egyes elemeinek. A díjat a tárgyévben a civil-nonprofit szektor politikai függetlenségére, autonómiájára, közfeladat-ellátásban való egyenlő esélyű részvételére, támogatási rendszerének tisztességére, az egyes szervezetek jogegyenlőségére és érvényesülésük esélyegyenlőségére mért legnagyobb csapások forrásai, szerzői, irányítói, megjelenítői érdemlik ki.
A közösségi videó több fiatal saját felvételéből készült, melyet az Európai Önkéntes Szolgálatuk alatt készítettek.
Esélyteremtési nap és börze & CsakAzértis!Buli Halloween
A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány szervezésében és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával 2015. október 31-én rehabilitációs információs napot és szakmai börzét tartunk Szegeden az IH Rendezvényközpontban.
A Motiváció Egyesület által vezetett, Norvég Civil Alap által támogatott IntegRÁCIÓ-projekt célja tudatni a atalokkal, hogy a kirekesztés, rasszizmus, gyűlöletbeszéd és szegregáció elleni fellépés nem mások, „valakik” feladata, hanem nekik is lehetőségük, felelősségük ezek ellen aktívan fellépni, nemcsak a szolidaritás, de gazdasági okok miatt is. A projekt a felsoroltak közül kiemelten kezeli az oktatási szegregáció kérdését. Az Egyesület munkatársai Szegedről Nyíregyháza felé tartva biciklitúrá- juk egyes állomásain érzékenyítő foglalkozásokat tartanak olyan középiskolákban, ahol a diákok többsége feltételezhetően nem találkozik hátrányos helyzetű atalokkal. A foglalkozásokon érzékenyítő játékok és beszélgetések által mutatják be a hátrányos helyzetű tanulók helyzetét. Nyíregyházán a túrát előadások és kerekasztal-beszélgetés, valamint a hátrányos helyzetű tanulók iskolai életútját bemutató Mentortársas alkalmazásával nyilvános társasjáték zárja.
A Civilek Éjszakája egy összefogás. Civil szervezeteknek, akik társadalmi ügyekért dolgoznak és szeretnék magukat megismertetni szélesebb körben. Bármilyen társadalmi szerveződés csatlakozhat.
A kormány környezetvédelmi, egészségügyi, közlekedésszervezési és közérzeti okokból is elkötelezetten támogatja a fenntartható közlekedési módok minél szélesebb körű térnyerését” – mondta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap nyitórendezvényén. A szeptember 16-22. között megrendezendő kampány célja, hogy az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig a rendelkezésre álló közlekedési eszközök használatára és kombinálására ösztönözze.
A SZIN hagyományai szerint 2015-ben is lesz Civil Falu, ahol közel 50 szervezet mutatkozik be interaktív módon.
A szeptemberben elfogadásra kerülő Fenntartható Fejlesztési Célok megalkotásának folyamata a végéhez közeledik, az Addisz-Abebai-i fejlesztés finanszírozási konferencia is pontosan ezt alapozta meg, ami a héten zajlott. Éppen ezért itt az idő, hogy egyre inkább, a célok megvalósításának lehetőségei kerüljenek előtérbe, és hogy hangsúlyozzuk ebben Magyarország szerepét is, hiszen a célkitűzéseket mind a fejlődő, mind pedig a fejlett világ országai kötelesek végrehajtani és támogatni politikai, társadalmi és gazdasági rendszereikhez mérten.