Esemény
Szeretettel várnak mindenkit a Dél-alföldi régió Regionális Ifjúsági Találkozójára, ahol öt különböző, a mindennapokat érintő témáról vitáznak, beszélgetnek, cserélnek véleményt Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye fiataljai.
Márciusban tovább folytatódik a Mentor(h)áló Szolgáltató és Kutató Központ és az IH Rendezvényközpont közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték c. sorozat!
Behunyt szemmel fekszel egy matracon, vagy ülhetsz kényelmesen. A levegőben ringató, bizsergető, néha felkavaró dallamok csordogálnak. Ismeretlen, álombéli, idegen bolygóról jött hangokban fürdesz. A gondok, nyavalyák, lerakódott gondolatok kimosódnak: átöblítjük a lelkedet.
A tarjáni mentál-wellness nem lila ködös ezotéria. Progresszív zenészeink különleges hangszereikkel mossák át a lelket, aztán derűvel öblítenek!
Az Elektori gyűlésen (szavazáson) a civil szervezeteknek lehetőségük lesz megválasztani azokat a személyeket, akik a későbbi NEA pályázatok elbírálásában vesznek rész.
A Lett Nagykövetség és a Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Lettország külpolitikai kihívásai a 21. században című előadásra, amit Imants Lieģis, Lettország magyarországi nagykövete angol nyelven tart.
Nosztalgia rádiók kiállítása Sándor Dániel gyűjteményéből.
A Délvidék Kutatóközpont tart bemutatkozó estet december 3-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.
A Tempus Közalapítvány konferenciát szervez az Európa a polgárokért programról. A konferencia célja, hogy a széles közönséggel is megismertesse az Európa a polgárokért projektekben zajló munkát, megosztva a mások számára is értékes eredményeket és tapasztalatokat.
Esélyteremtési nap és börze & CsakAzértis!Buli Halloween
A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány szervezésében és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával 2015. október 31-én rehabilitációs információs napot és szakmai börzét tartunk Szegeden az IH Rendezvényközpontban.