Hirdetés
Aktív Alternatívák
A Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány cselekvési programja az „Aktív Alternatívák” című pályázati programra építette fel azt a szakmai beavatkozási terve, amely egy egészséges életmód programsorozat keretében a dél-alföldi fiatalok (14-29 éves korcsoport, tágabb értelemben a középiskolés, az egyetemista és a fiatal felnőtt korosztály bevonásával) egészséges életvitelének alakításáért, az egészségtudatos magatartás hangsúlyozásáért és a szemléletmód társadalmi formálásáért valósult meg.
A szervezet a komplex programok megvalósításával a fiatalok életvitelének a szemléletformálását, az életminőségük javítása és az élethosszig tartó, felelős, egészségtudatos magatartás kialakítását, elérését kívánta megvalósítani a nem formális nevelési módszerek segítségével. A megvalósított szakmai programok és események programelemei egymásra épültek, a fiatalok több, az egészséges életmód és szemléletformálás témakörében vehettek részt klubfoglalkozásokon, gyakorlati oktatásokon, interaktív kiállításon, egészségnapokon, egészségheteken, valamint tábor keretében megvalósított foglalkozásokon, melynek célja a résztvevő fiatalok egészségtudatos-, fenntartható életmódjának és ehhez kapcsolódó magatartásmintáik pozitív irányú befolyásolása, egészséges értékrendjük kiépítéséhez szükséges kompetenciák fejlesztése volt.
A program weboldala: www.aktivalternativak.hu.
Pályázati adatok:
A pályázat címe: Aktív Alternatívák
Pályázati azonosító: TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1238
Kedvezményezett: Dél-alföldi Ifjúsági Életmód és Szabadidő Alapítvány
A megvalósítás időszaka: 2013.09.01.-2014.08.31.
Kategória:
Letöltés: