Hirdetés
Az egyesület Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Szegedi Tagozata néven 1992. május 21-én alakult meg.
A szervezet célja a délszláv háborús válság elől elmenekült, elsősorban vajdasági magyarok felkarolása, összefogása, érdekeinek képviselete, és az otthoni szervezetekkel való együttműködés ápolása és elmélyítése. Az egyesület 2003-ban megszerezte a közhasznú fokozatot. Tagságuknak a magyar társadalomba történő beilleszkedését követően egyesületük tevékenységét elsősorban a művelődésszervezésre irányították. A már hagyományossá vált kedd esti összejöveteleket általában a Millenniumi Kávéházban tartják. Számos irodalmi estet, könyvbemutatót, kép- és fotókiállítást, zenei, népművészeti bemutatót szerveztek. A gyermekek játszóház és Mikulás-műsorok keretében barátkoznak. Az ifjúsági találkozókon a Délvidék minden részéről érkező fiatalok megismerkedhetnek az anyaországi, elsősorban szegedi fiatalokkal, s e találkozások során barátságok alakulhatnak ki. Lehetőséget biztosítanak fiatal pályakezdők bemutatkozására, akiknek e lehetőség lendületet adhat további fejlődésükhöz. Nagy örömükre szolgál, hogy rendezvényeiket a középkorúak mellett egyre több fiatal is látogatja, akik kíváncsiak a Délvidék magyarságának kultúrájára, művészetére, szokásaira, tudományos kutatásaira, vívmányaira. Ezekről a rendezvényekről az írott- és elektronikus sajtó is egyre gyakrabban tudósít. Szegeden sok délvidéki fiatal tanul, és rendezvényeikkel is segíteni szeretnék az ő beilleszkedésüket.
civilkozpont.eu | Minden jog fenntartva. | szerzői jogok | adatvédelem | impresszum | mediaajánlat | kapcsolat
szervezet regisztráció | tartalom beküldés | adatváltozás | tartalom jelentés