Hirdetés
Az alapítvány több mint húsz éves múltra tekint vissza Csongrád megyében és azon belül is Szegeden.
Elsősorban a kis- és középvállalkozások (kkv-k) érdekében tevékenykedik. A vállalkozások erősítésével, a vállalkozói kultúra elősegítésével kívánja elérni, hogy a magángazdaság szerepe növekedjen a nemzetgazdaságban. Számos futó és régi projekt kapcsolódik a céljaihoz, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal, segítése és képzése részéről.
Néhány kiemelten fontos ezek közül:
1. Küzdelem a munka világából való kirekesztődés ellen: A halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma tartós munkanélküliek foglalkoztatása és képzése, program célja a halmozottan hátrányos helyzetű, roma munkanélküliek képzése és foglalkoztatása. Elsődleges célcsoportunk fiatal cigány családok férfi és nő tagjainak foglalkoztatása és bevonása helyi kezdeményezésekbe. A Projekt keretében-összesen negyven férfi és tíz roma nő vett részt.,
2. ROP 3.2.2: Nappali szolgáltatás kiegészítés hátrányos helyzetűek számára: Szentes város munkanélküli és megváltozott munkaképességű lakosaiból 18 fő került kiválasztásra, abból a célból, hogy új szakmát kapjanak, majd szakképzettségüknek megfelelően a program keretében létrehozott kisüzemben dolgozhassanak.
3. TÁMOP-5.5.3-09/1-2009-0013: civil szervezetek felépítésének, struktúrájának a fejlesztése, működésük hatékonyabbá tétele volt a projekt célja.
civilkozpont.eu | Minden jog fenntartva. | szerzői jogok | adatvédelem | impresszum | mediaajánlat | kapcsolat
szervezet regisztráció | tartalom beküldés | adatváltozás | tartalom jelentés