Nemzeti Bor Maraton
Időközi sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Bor Maraton Budapesten a budai Vendéglő a KisBíróhoz étteremben 2015. március 26-án délelőtt.
A tavaly decemberben ugyanitt bemutatkozó Nemzeti Bor Maraton az év egyik legnagyobb közösségi élményének ígérkezik mind a sport és a borkedvelők számára. 11 napon át tartó, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 102 települését.
A sajtótájékoztatót megnyitva Dobor Dezső sajtófőnök és Balla Attila programigazgató beszámolt az eddigi eredményekről, bemutatta a 11 nap kiemelt helyszíneit és az újonnan csatlakozott támogatókat. “Az innováció formálja a jövőnket” - ilyen innovációként indult közel két éve a Nemzeti Bor Maraton programötlete is, amely azóta egy komoly szakmai és gazdasági összefogássá nőtte ki magát.” - mondta el a programigazgató. Továbbá bejelentette, hogy Áder János köztársasági elnök örömmel vállalta el a rendezvény fővédnöki címét, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig védnökként csatlakozott a Nemzeti Bor Maratonhoz. Tájékoztatóját a Nagy Egyetemi Borteszttel folytatta, amelyet májusig az ország három, nagy egyetemi városában - Budapesten, Szegeden és Pécsett - rendeznek meg. A március 19-i szegedi után, április 8-án Budapesten a Corvinus Egyetemen rendezik a következőt, amelyre 48 óra leforgása alatt a közel 400-as részvételi létszám betelt. A kutatás, amilyenre még nem volt példa Magyarországon, egy speciális applikáció segítségével valósul meg, ami a Nemzeti Bor Maraton saját fejlesztése.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Kamara 2015. évi tematikáját mutatta be. A magyar vidéknek és a borászati, valamint termelői tagság kapcsolatának lehetőségeit vázolta a sajtó képviselőinek a Nemzeti Bor Maraton tükrében. Kiemelte, hogy a Kamara felületet kap a helyszíneken és a rendezvény honlapján, hogy a helyi termékeket népszerűsítsék. A kiemelt helyszíneken játékos, szakmai programokkal készülnek.
Dobák László, az AXA Bank értékesítési vezetője a bank és a Nemeti Bor Maraton közös küldetéséről és együttműködéséről beszélt és ismertette az AXA Bank akcióját, amellyel mindenki számára szeretnék elérhetővé tenni a futás örömét. Valamint szeretnének egy mozgalmat elindítani, amellyel a helyi pincészeteket kívánják támogatni.
Dr. Sümegi Zsombor, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai igazgatója elmondta, hogy több mint 42 000 tagja van a hegyközségek tanácsának, elkötelezettek minden olyan rendezvény mellett, amely népszerűsíti a magyar borászokat és a kulturált borfogyasztást. Mind a 22 magyar borvidéket érinti a Nemzeti Bor Maraton, ez egy nagyon jó lehetőség a borászoknak a bemutatkozásra.
Herczeg Ágnes, a Nagy Egyetemi Borteszt szakmai vezetője, a londoni Wine and Spirit Education Trust minősített oktatója, nemzetközi borakadémikus elmondta, hogy a Borteszt közös játéka az egyetemistának és a borászoknak. A saját példáján keresztül mutatta be a rendezvény fontosságát, egykor ő is egyetemista korában vett részt az első borkóstolóján. A Bortext nevű applikáció segítségével pontos képeket kaphatunk, hogy az felsőoktatásban résztvevők, “a jövő fogyasztói” milyen borokat keresnek és kedvelnek. Elárulta, hogy ősszel folytatni kívánják a tesztet és kiterjesztik több városra, egyetemre és főiskolára is.
Dlusztus Imre, a Nemzeti Bor Maraton borszakmai koordinátora a Magyar Borászok Ünnepét a Nemzeti Bor Maraton hivatalos betétrendezvényét és a benne rejlő lehetőségeket mutatta be. Egy legóhoz hasonlította, amelyben mindenki hozzátehet, mindenki építheti. A 11 nap alatt tematikus borkóstolókkal, helyi termelők bemutatkozásával, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, koncertekkel és kirakodóvásárral találkozhatnak az érdeklődők a Nemzeti Bor Maraton útvonalán valamennyi településen.
A sajtótájékoztatót Balla Attila zárta, aki ismertette a hivatalos világrekord kísérlet településekre gyakorolt sportértékét és a rekordkísérlethez való csatlakozás lehetőségét, valamint együttműködésüket a Magyar Szabadidősport Szövetséggel.. Elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel bárki csatlakozhat a városa közigazgatási határain belül a rekordkísérlet támogatásához egy futással. Hozzátette, hogy külön kérésre plusz egy szakaszt a Boly - Villány félmaraton is megrendezésre kerül.