Katt Rádió: a közösségi kattanás
A Kommandósok gondoltak egyet 2014-ben és összehozták a Katt Rádiót a szegedi D2 épületében.
Történetük az 1990-es évekre nyúlik vissza. Az egyik vezető kereskedelmi médium, a Tisza rádió ifjúsági médiaműhelye, és ’98-tól az Új Lenyomat Újság lelkes fiatal szerkesztősége az alapja a mostani szervezetnek. A rádió az új évezredben már közműsor-szolgáltatóként működve vonta be fiatalok sokaságát a média világába. A szegedi rádiósok nyolcvan százaléka ebből a műhelyből került ki, de találunk belőlük az ország más részein is Debrecentől Budapestig. Az Új Lenyomat újság középiskolások lapjaként működött, több iskolából érkeztek a nyomtatott sajtó iránt érdeklődő fiatalok. Az itt munkálkodók közül, szinte mindenki a média területén dolgozik a mai napig, szerkesztőként, tördelőként, újságíróként, marketingesként. Találunk elektronikus és nyomtatott sajtóban dolgozókat is. A kevés elérhető eszköz kreatív megoldásokra kényszerített mindenkit, így érthető, hogy szakmájukban jól tudják kamatoztatni a műhelyben megszerzett képességeiket. szívesen emlékszik vissza mindenki az együtt töltött időre. A jó kapcsolatnak köszönhetően született egy elhatározás, hogy folytassuk együtt. Új szervezetet hozztak létre: a Médiakommandót.
A rádió a leírása szerint: A Katt Rádió egy alternatív, szabad szellemű, közösségi rádió, amiben több ember régi álmai együttesen öltöttek testet. A rádiót önkéntesek keltették életre 2014-ben, a stúdiót pedig a szegedi Ifjúsági Ház és Rendezvényközpont ajánlotta fel. Azt tűztük ki célul, hogy alternatívát kínálunk azoknak, akik nem kérnek a kereskedelmi rádiók által nyújtott világképből. Teret szeretnénk adni, a fiataloknak, hogy kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket.
Jelenleg a rádió még csak próbaüzemben működik, de már most folyamatos adás hallható. Webrádiót csinálni nem nagy kihívás, de nem is ezért írunk róluk. A rádió mögötti célkitűzések viszont egyedülállóak és kiemelkedőek. Manapság egyre kevesebb az olyan szervezet, ami felvállalja az új generáció szakmai képzését és mégkevesebben teszik ezt ingyen. A Katt Rádióban kipróbálhatja magát mindenki, akinek szimpatikus a médiás pálya függetlenül attól, hogy írni, műsort vezetni, fényképezni vagy videózni szeretne. Tehát, ha kellemes környezetben szeretnél tényleges szakmai tudást szerezni, akkor dobj rájuk egy e-mail. Biztosan megéri.