Állapotüzenet

Locating you...

Hirdetés

Innováció a testnevelés, a sport és a rekreáció területén

2014. November 12-én került megrendezésre a magyar tudomány ünnepe. Programsorozat keretében a szegedi akadémiai bizottság sport Munkabizottsága és az SZTE SGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet közös Szervezésében az „innováció a testnevelés, sport és rekreáció területén” című Tudományos ülés.

„A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése a Dél-alföldi Régió felsőoktatásában” (pályázati azonosító: TÁMOP-4.1.2.E-13/1/KONV-2013-0011) című pályázat disszeminációs programjának a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet adott helyet.

A program prof. Dr. László Ferenc, egyetemi tanár, az MTA Doktorának emléktáblájának koszorúzásával kezdődött. Dr. Balogh László, a SZTE JGYPK TSTI intézetvezetője méltatta egykori kollégájának munkásságát és megemlékezett arról, hogy nélküle a Sporttudományi Kutatóműhely a karon nem jöhetett volna létre. A megemlékezés után Prof. Dr. Mészáros Tamás, egyetemi tanár, a Sporttudományi Munkabizottság elnöke mondta el köszöntőjét majd Dr. Balogh László „A 21. század követelményeinek megfelelő, felsőoktatási sportot érintő differenciált, komplex felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése a Délalföldi Régió felsőoktatásában” szakmai vezetője ismertette a pályázat vállalt és a Tudományos Ülésig elért szakmai eredményeket és a „Sport innováció és pályázat” című előadásával bemutatta a pályázat keretében megvalósításra kerülő további szakmai vállalásokat és a sport, mint innováció további lehetőségeit.

A program folytatásában bemutatásra kerültek az egyes alprojektek és alprogramok eddigi eredményei: Dr. Győri Ferenc, PhD, tanszékvezető főiskolai docens: „Képzésfejlesztés a mindennapos testnevelés szolgálatában” című előadásában bemutatta a képzésfejlesztés alprogram eredményeit, bemutatásra került a projekt során kifejlesztett három új szakirányú továbbképzések szakmai tartalma, valamint ismertette a fejlesztés alatt álló pedagógus továbbképzésék irányvonalait. Dorka Péter, adjunktus: „Tananyagfejlesztés a sporttudományi képzés területén” ismertette a program során a szakirányú továbbképzéseket kiegészítő tananyag-fejlesztési feladatokat és az eredményeket. Dr. Molnár Andor, PhD, főiskolai docens a „Hazai és nemzetközi hálózatépítési tapasztalatok” címmel ismertette a projekt keretében megvalósult hazai és nemzetközi hálózatfejlesztés keretében elért szakmai tartalmakat és a hálózatfejlesztés további lehetőségeit.

Dr. Trényiné Dr. Rákóczi Zsuzsanna, Sportközpont vezető és Domokos Mihály, mestertanár közös „Hallgatói szabadidősport fejlesztés” címmel ismertette a pályázat „B” komponensében az SZTE Sportközpont és az SZTE TSTI közös szakmai szervezésében megvalósuló hallgatói szabadidősport fejlesztésének lépéseit, a hallgatói mentorprogram eddigi eredményeit, valamint az alprojekt keretében megvalósuló hallgatói mintaprogramok előrehaladását.A program folytatásaként rövid szünet után Dr. Márton János Ph.D., az SZTE ÁOK pályázati igazgatója, a projektben a Sportorvosi Képzésfejlesztés alprojekt vezetője bemutatta a program során kifejleszttet Sportorvostan alapjai című jegyzetet, valamint a jegyzethez kapcsolódó a 2014/15-ös tanév első félévében megvalósuló kísérleti jellegű oktatás tapasztalatait az SZTE ÁOK-n. Őt Dr. Varga Csaba, PhD, egyetemi docens követte, aki a projekt Sportélettani Képzésfejlesztés alprojektvezetőjeként bemutatta a Biomedicinális tananyagfejlesztést és a tananyagfejlesztés során szerzett tapasztalatokat. A projektszakmai program zárásaként Dr. Galambos Gábor, PhD, egyetemi tanár, valamint Árgilán Viktor interaktív előadásában bemutatásra kerültek a projektben eddig elkészült tananyagok korszerű digitalizálási módszerei.

A sportszakmai programot Dr. Győri Ferenc, PhD, tanszékvezető főiskolai docens: Sport, rekreáció és turizmus és Dorka Péter, adjunktus: A stressz és outdoor tevékenységek kapcsolata a rekreációban című előadása zárta.

Az ülésen készült képek a cikk alatti galériában megtekinthetők.

(szte)

Kategória: 

Hirdetés