Az ellenfél
A játékosok felkészítésének, képzésének rendkívül fontos eleme, hogy a ránk bízott gyerekek tisztelettel gondoljanak az ellenfeleikre, a sporttársaikra. A futball az örömről szól, ebben nincs helye ellenségeskedésnek, durva indulatnak, alantasságnak.
A futball mindenekelőtt játék. „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Hemingway-ről nem tudjuk, hogy futballozott-e, de kimondta a labdarúgás igazságát. Ez a sportág a maga intenzitásával, tiszta belső logikájával és hihetetlen komplexitásával mindent képes elmondani a világ legfontosabb összefüggéseiről.
Képes felkészíteni a fegyelmezett munkára és a teljesítmény tiszteletére. Képes megtanítani arra, mit jelent az együttműködés. Képes a helyére tenni sikert és kudarcot, egyszerre oktat a győzelem és a vereség elviselésére. Megtanít a kritika gyakorlásának a jogára és arra is, hogy csapaton belül a mi magunk teljesítménye is lehet kritika tárgya. A futball révén kezelni tudjuk a fájdalmat is.
Aki a sportpályán nőtt fel, el tudja fogadni a játékvezető (külső erő) döntését. A futballpályán megtanulunk társainkkal együtt küzdeni a közös célért, megtanulunk alkalmazkodni a változó feltételekhez, a zuhogó esőhöz, a sárhoz, a tűző naphoz, a csípős hideghez és a különböző képzettségű, mentalitású társakhoz. Mindezek a tulajdonságok egy életen keresztül kísérik el azt, aki ezt fiatalon megtanulta, megszokta.
Ebben az életre szóló folyamatban személyiségünk, teljesítményünk tükre az ellenfél. Akit mindhalálig tisztelni kell.
A sajtócikk „Az L-IT Szentkorona Akadémia Club komplex egészségfejlesztő programja a Csongrád megyei U7-U13 korosztály számára” című pályázat (Projektazonosító: TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0891) „A lakosság rendszeres testmozgását elősegítő szabadidős programok megvalósítása, melyek hangsúlyt helyeznek az energia-egyensúlyra-kivéve: technikai sportágakkal, extrémsportokkal, versenysporttal összefüggő programok” témakörében került megjelentetésre.