A fegyelem
A Pedagógiai Lexikon szerint a fegyelem „általában, a társadalmi életben a zavartalan együttéléshez, együttműködéshez szükséges, erkölcsi szokásokból kialakult vagy előre megállapodott rendszabályokhoz való alkalmazkodás.” Tehát a sok tilos, kell és muszáj, ami nélkül sem az egyén, sem a közösség nem tud létezni.
Tapasztalhatjuk, hogy a tanítási-tanulási folyamat, tehát a labdarúgó képzés sikerességének egyik fontos előfeltétele a kis játékosok tudatos, felelősségteljes, normatisztelő és fegyelmezett részvétele a munkában. Azt persze nem kell hangoztatnunk, hogy az edzés, különösen a játék munka lenne, de a felnőtteknek tudniuk kell, hogy egy edzés épp olyan komoly dolog, mint az iskolai tanóra. Hiányozni, késni csak indokolt esetben szabad és a foglalkozásra felkészülten kell érkezni.
Azt is tapasztaljuk, hogy egy-egy játékos fegyelmezetlen és helytelen viselkedése károsan befolyásolja nemcsak magának a renitens futballistának a fejlődését, hanem az egész csapat elvárt teljesítményét is. Nekünk, felnőtteknek is bele kell nézni a tükörbe: időben indultunk-e el a gyerekért; befizettük-e a tagdíjat; példamutatóan viselkedtünk-e a nézőtéren?
A fegyelemhez mindenképp szükség van tekintélyes szereplőkre, akiket már csak a feladatkörük, szerepük (játékvezető, klubelnök, edző) miatt is megillet a tisztelet. A fegyelmezett játékos tiszteletben tartja a labdarúgás egészét szabályozó írott és íratlan rendelkezéseket.
A világfutball számtalanszor bizonyította, hogy még a legnagyobb zsenik is csak akkor jutottak el a csúcsra, ha alázattal fordultak ehhez a csodálatos játékhoz.
A sajtócikk „Az L-IT Szentkorona Akadémia Club komplex egészségfejlesztő programja a Csongrád megyei U7-U13 korosztály számára” című pályázat (Projektazonosító: TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0891) „A lakosság rendszeres testmozgását elősegítő szabadidős programok megvalósítása, melyek hangsúlyt helyeznek az energia-egyensúlyra-kivéve: technikai sportágakkal, extrémsportokkal, versenysporttal összefüggő programok” témakörében került megjelentetésre.